|
Buddhizmus
- alapfogalmak
- Ki
volt Buddha?
Buddha
Indiában született körülbelül 2560 évvel ezelött, királyi család
sarjaként egy magasan fejlett kultúrájú társadalomban. A fiatal
herceg rendkívül kiváltságos körülmények között nött fel,
egészen 29 éves koráig csak az élet kellemes oldalát ismerte. Mikor
életében elöször elhagyta palotáját, világa a feje tetejére állt.
Három egymást követö napon látott egy súlyos beteg, egy idös és
egy halott embert. Ennek folytán ráébredt az öregség, a betegség és
a halál elkerülhetetlenségére, valamint minden dolog mulandóságára
- mindez nagyon felkavarta. A következö nap hajnalán egy jógi mellett
sétált el, aki mély meditációban ült, és tudatuk
összetalálkozott. Ezen inspiráció hatására a herceg elhagyta
otthonát és családját, hogy olyan tanításokra leljen, melyekkel
legyözhetö a halál és a szenvedés. Számos tanító mellett tanúlt,
de senki sem volt képes elvezetni öt a végsö célhoz.
35 éves korában, hatévnyi mély meditáció után, megismerte
tudata valódi természetét, és megvilágosodott. Ráébredt a dolgok
lényegére: a mindenttudó térre, mely mindent lehetövé tesz, ennek
ragyogó világosságára, mely játékosan kifejezi a tudat gazdagságát
és határtalan szeretetére, mely előtt nincsenek akadályok.
A következö 45 évben Buddha azokat a módszereket osztotta meg
tehetséges tanítványok ezreivel, melyekkel elérhetö a cél, a
megvilágosodás.
- Mit tanított?
Buddha
mindenki számára érthetö, az életben kiválóan használható magyarázatokat
ad arról, hogy mi a végsö valóság és mi az, ami feltételekhez kötött.
Ezek megértésével tartós boldogságot tapasztalhatunk. A buddhizmus nem
ismer dogmákat, söt bátorít, hogy tegyünk fel kérdéseket. A
megértett információ a megfelelö meditációkon keresztül saját
tapasztalattá válik, a kiegészítö módszerek pedig megszilárdítják az elért
tudatszinteket.
Buddha
tanításainak célja, hogy teljesen kibontakoztassuk a test, a beszéd és a
tudat bennünk rejlö lehetöségeit.
- Mi a karma?
A
karma buddhista szemszögböl nem sorsot vagy elrendeltetést jelent,
hanem "tett"-ként vagy "ok-okozat"-ként
fordítható. Egyszerüen megfogalmazva müködését: minden tett -
legyen pozitív vagy negatív - benyomásokat hagy a tudatban. A tudat
tartalma határozza meg, milyennek tapasztaljuk a világot. A negatív
benyomások természetesen elkerülhetetlenül jövöbeli szenvedéshez
vezetnek. Ha tehát megértjük, hogy gondolatainkkal, szavainkkal és
cselekedeteinkkel mi ültetjük el, amit a jövöben tapasztalni fogunk,
ott a kulcs a kezünkben ahoz, hogy változtassunk az életünkön.
- Mi a
meditáció?
A meditáció a már megértett információt tapasztalattá változtatja.
Első szinten az a célja, hogy lenyugtassa és egyhelyben tartsa a
tudatot. Teret hoz létre a tapasztaló és annak tapasztalatai között,
a bölcs ember számára lehetövé téve, hogy az élet komédiáiban
vállaljon szerepet, és távol tartsa magát a tragédiáktól. E
védelmezö távolságot általában úgy alakítjuk ki, hogy a
légzésünkre figyelünk, vagy egy buddhaformára öszpontosítunk. Ha
képesek vagyunk ezt a tudatállapotot megtartani meditációnk
"laboratóriumi körülményei" között, fokozatosan meg fogjuk
valósítani a hétköznapokban is. Ez a fejlödésünk elsö lépése,
mely a mély felismerés, valamint a komplikáltabb gyakorlatok alapja.
A meditáció második szintjén nem formán meditálunk, hanem
magára a tudat természetére tekintünk - ezért nevezik a mély
felismerés gyakorlatának. Anélkül vagyunk tudatosak, hogy
tudatosságunknak bármilyen tárgya lenne - így a felismerés és a
megértés spontán módon bontakozik ki.
Tehát összefoglalva elmondhatjuk, hogy a meditáció a tudat
öszpontosítása valamire, majd az ezen alapuló és ebből kibontakozó
tisztánlátás.
- Mit jelent a megszabadulás és a
megvilágosodás?
A
megszabadulás annak a felismerését jelenti, hogy a test, a gondolatok és
az érzések állandóan változnak, s ezért nem tudnak egy valóban létezö ént
felépíteni. Így többé már érezzük magunkat áldozatnak, ami minden
szenvedés forrását jelenti. A megvilágosodás a következö lépés. Itt a
tudat tiszta fénye minden tapasztalást beragyog. Nincs többé elválasztás a
tapasztaló, a tapasztalt dolog és a tapasztalás között. A tudat minden
pillanatban élvezi kibontakozó tulajdonságait, önmagában szabad, minden
spontán és eröfeszítés nélküli.
- Hogyan
valósítható meg a félelemnélküliség?
Láma
Ole Nydahl, korunk legjelentősebb
nyugati buddhista tanára a következöket tanácsolja a
félelemnélküliség megvalósítására: "Minden
félelemtöl megszabadulhatunk azzal, hogy jót kívánunk minden
lénynek, minden egyes nap, amikor és ahol csak tudunk - szüntelenül
és szentimentalitás nélkül. Ha embereket látunk, gondoljunk arra,
hogy "bárcsak boldogok lennének". Ha valami szépet látunk,
gondoljunk arra, hogy "bárcsak mindenkinek lenne ilyen". Ha
így gondolkonunk - és ezt megígérem nektek - néhány éven belül
minden félelmetek elpárolog. Valóban eltávolíthatjátok öket. A
mások iránti jóindulat és jókívánságok felaprítják a félelmet.
Ezt azonban eltökélten kell tennünk: mindég tudatosan boldogságot
kell kívánnunk minden lénynek - így a félelem szertefoszlik."
Láma
Ole
javaslata: igazíthatjuk ezen kívánságok tételét karóránk
óránkénti csipogásához, így mindég eszünkbe fog jutni.
- Miben különböznek a buddhista
irányzatok?
Buddha három
különbözö típusú embernek adott tanácsokat. Akik el akarták
kerülni a szenvedést, azok az ok-okozat törvényéröl kaptak
tanítást. Akik inkább másokért akartak többet tenni, azoknak az
együttérzésröl és a bölcsességröl beszélt. Azokkal pedig, akiknek
erös bizalmuk volt a saját és mások buddhatermészetében, a tudat
közvetlen tapasztalatának látásmódját osztotta meg, amit Nagy
Pecsétnek hívnak (tibetiül: Csakcsen, szanszkrit nyelven: Mahamudra).
Az elsö szintet ezek közül Kis Útnak vagy Hinajánának,
Teravádának, a másodikat Nagy Útnak vagy Mahajánának, még a
harmadikat Gyémánt Útnak vagy Vadzsrajánának nevezzük.
A Gyémánt Úton megtanuljuk a minket körülvevö világot gazdag
és önfelszabadító módon szemlélni. A gyakorlatok mély belsö
gazdagságot fejlesztenek ki, természetességhez, megingathatatlansághoz
vezetnek, s végül kibontakoztatják a tudat megvilágosodott erejét.
- A Karma Kagyü Vonal
A Karma Kagyü
vonal a tibeti Gyémánt Út buddhizmus legjelentösebb iskoláinak
egyike, mely a hangsúlyt a meditációra és a tudat közvetlen
megtapasztalására helyezi. A Karma Kagyü vonal legjelentösebb
tanítói az egymást követö Karmapa-inkarnációk.
- A Karmapák
A
Karmapa szó jelentése "a buddhaaktivitás embere". Ö a tibeti
buddhizmus elsö tudatosan újraszületett tanítója. A 16. Karmapa a
kínai megszállás miatt elhagyta szülőföldjét (1959), biztosítva
ezzel a Karma Kagyü vonal fennmaradását. Többször járt Nyugaton,
hogy a buddhista tanításokat itt is meghonosítsa. A vonal jelenlegi
vezetője a 17. Karmapa, Táje
Dordzse.
- Láma Ole Nydahl
Láma Ole
Nydahl egyike azon kevés nyugatinak, aki a tibeti buddhizmus feljogosított
tanítója és meditációs mestere. 1969 decemberében Láma Ole és
felesége, Hannah a század egyik legnagyobb jógiának és a Karma Kagyü
vonal vezetöjének, a 16. Karmapának elsö nyugati tanítványai lettek.
Karmapa mély hatást gyakorolt az életükre, és egyben felkérte öket
arra, hogy hozzák el a buddhizmust Nyugatra. Az elmúlt több mint
harminc évben megállás nélkül utaztak világszerte, tanításokat
adva és meditációs központokat alapítva. Láma Ole spontán
frissessége bepillantást nyújt abba az állapotba, melyet mindenki
érthet, ha saját tudatának természetes állapotában idözik.
- Miért
fontos a nyugati buddhizmus kialakulása?
A
buddhizmus 2500 évvel ezelött jött létre Indiában, és
kifejezésmódjában mindég, amikor új országba érkezett,
alkalmazkodott az emberek igényéhez. Az indiaiak és a tibetiek nagyon
különbözöek - ugyanígy a mi nyugati világunkban sem fejlödhetne
semmi olyan, ami egzotikus vagy teljesen idegen számunkra. A tudat
természetére mutató legmagasabb szintü tanítások olyanok mint a
gyémánt: áttetszök, elpusztíthatatlanok és mindég olyan szinezetet
öltenek magukra, amilyen társadalomba kerülnek. Ma a buddhizmus olyan
formája jelenik meg, ami sokkal inkább megfelel a Nyugat képzett és
független elméinek. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármi újat
kitalálnánk, vagy hozzáadnánk a tanításokhoz. Mivel 84 000 tanítás
közül válogathatunk, erre nincs szükség.
- Meditációs
központok
A
demokrácia, az átláthatóság, a müveltség, a kritikus gondolkodás
és az Internet jelentösen hozzájárul ahoz, hogy az emberek megosszák
egymás közt a buddhista tanításokat, részt vegyenek rajtuk és
beillesszék öket az életükbe. A buddhista gyakorlatok
elsajátítására és életbentartására jöttek létre a buddhista
Gyémánt Út központok, melyeket világi gyakorlók csoportjai alkotnak.
Müködésük barátságon és bizalmon alapul. Ez az "idealista ragasztó", amely összetartja öket, és biztosítja, hogy ne
váljanak merevvé és intézményessé. Ha a csoport egy tagja fejlödik,
azzal mindenki nyer. Ezek a központok tehát hasznos módszerekkel, élő
példákkal és bizonyítékkal szolgálnak arra vonatkozólag, hogy a
tanítások müködnek.
Láma Ole Nydahl a 16. Karmapa megbízásából már több mint 400 ilyen
központot alapított világszerte.
|
|
|